
Hong Kong
Hong Kong 1997-ig az Egyesült Királyság tengeren túli területei közé tartozott, és 1997. július 1.-én került vissza Kínához, mint Kínai Népköztársaság Különleges Igazgatású Területe. Hong Kong tehát Makaóhoz hasonlóan Kína autonóm része, amely saját törvényekkel, jogrendszerrel, pénzügyekkel, vám és bevándorlási politikával rendelkezik, így a nemzetközi szervezeteknek is saját jogon tagja. Hong Kong és Lantau szigetén fekszik a Dél-Kinai tengerben és hozzát tartozik még 234 sziget. Közigazgatási központja Victoria. Területe nagyjából két Budapestnek felel meg, népessége hozzávetőleg 7 millió fő. A hivatalaos nyelv az angol és a kínai. Hong Kong jogrendszere az angol szokásjogon alapul, a elsőfokú bíróságok mellett működik a Legfelsőbb Bíróság és a Fellebviteli Bíróság. A hivatalos pénznem a Hong King-i dollár (HKD), váltópénze a cent.A legnagyobb kereskedelmi partnerei az USA, Japán, az Egyesült Királyság és Tajvan. Több mint 500 000 vállalkozás van már bejegyzeve Hong Kong-ban, közöttük a legnagyobb nemzetközi cégek, ügyvédi irodák, könyvvizsgáló és könyvelő vállalkozások, pénzintézetek. A cég és trust alapítás, valamint menedzsment szolgáltatások a gazdaság egyik legfejlettebb szektora a bankok mellett. A nemzetközi adótervezésben nagy szerepet játszik az offshore területként nem azonosítható Hong Kong. Adórendszer Hong Kong adórendszere territoriális, tehát csak a Hong Kongi tevékenység eredményét adóztatják 16,5%-os kulcssal, függetlenül attól, hogy a cég rezindes vagy nem-rezidens Hong Kong-ban. A cégeknek könyvelést kell vezetniük és auditált beszámoló készítenük, amit be kell adni az adóhivatalnak. A territoriális adórendszer a cég bevétele akkor adóköteles Hong Kong-ban, ha: a tevékenységet helyben végzi a bevétele a helyben végzett tevéknységből származik a bevétel Hong Kongi forrásból származik
A következő típusú bevételek nem adókötelesek: Adók A főbb adófajták: Társasági adó Ingatlan adó Jövedelem adó
Nincs forgalmi adó vagy forrás adó kötelezettség az osztalék, jogdíj vagy kamat után. Cégformák A Hong Kongi cégnyílvántartás nyílvános, az igazgatók és tulajdonosok nevét tartalmazza, bárki számára elérhető. A főbb cégformák: Private Company Limited by Shares (maximum 50 tagú részvénytársaság Limited Partnership (maximum 20 tagú korlátolt felelősségű társaság) Brach (külföldi cég belföldi telephelye) Sole Partnership (egyéni vállalkozás)
Adótervezési célra általában a legmegfelelőbb cégforma a részvénytársaság. A cégnek legalább egy igazgatót kell kineveznie, a tulajdonos és igazgató lehet cég vagy magánszemély, bármelyik országból. A cégtitkár kinevezés kötelező, a cégtitkár Hong Kong-i illetőség cég vagy magánszemély lehet. A cégnek helyi bejegyzett irodával kell rendelkeznie és ott kell tárolni a következő iratokat: Register of Directors / Igazgatók Nyílvántartása Register of Members / Tagok Nyílvántartása Register of Secretaries / Cégtitkárok Nyílvántartása Proper books of accounts / Könyvelés Minutes Books / Határozatok könyve
A fenti iratokat a cég máshol országban - ahol üzleti tevékenységet végez - is tarthatja, ha erről az igazgatóság úgy határoz. A részvénytársaság minimális jegyzett tőkéjére nincs előírás, az általában használt jegyzett tőke HKD 10 000. Az éves közgyűlést a tulajdonosok bárhol megtarthatják. A cégtitkár köteles vezetni a vállalkozás könyveit, beleértve a határozatok könyvét és a taggyűlési jegyzőkönyveket is.
|